Hubertlaki-tó, a Bakonyi Gyilkos-tó
„Hubertlak legendája... egy kísérteties hangulatú tó a Bakony rengetegében!”
A Túra a Bakonyi Gyilkos-tóhoz téli
gyalogtúránkon a Bakonybéltől nem messze, az erdőrengetegben megbújó Hubertlaki-tavat mutatjuk meg, ahol Vadász emlékmű vár bennünket padokkal, asztalokkal, és megtudhatjátok Szent Hubertusz történetét. A tó közismert neve még a “bakonyi Gyilkos-tó”, mely címet a híres erdélyi tóról kapta, a víztükörből meredező facsonkok látványa miatt. Pedig igencsak békés szándékkal létesült a tavacska, hiszen eredetileg vaditatónak duzzasztották fel a Hamuházi-Séd-patakot.
Innen a Forrasztókői Egzótakert lesz a következő célpontunk, mely a 366 méter magas Forrasztó-kő oldalában Dr. Majer Antal által kialakított, nagyon érdekes célpont, remek panorámával. A kertben Szentgálról származó tiszafákon kívül számos egzóta faj is telepítésre került, úgymint: atlaszcédrus, simafenyő, óriás mamutfenyő, zöld duglászfenyő, oregoni hamisciprus, nyugati tuja, óriás tuja, kolorádói jegenyefenyő, koreai jegenyefenyő, kaukázusi jegenyefenyő és közönséges jegenyefenyő.
Az útvonalhoz közel kereshető geoláda: Bakonyi Gyilkos-tó (GCBGYT)
Látnivalók a túra során:
- Hubertlaki-tó.
- Egzótakert.
- Panoráma. (Az út során nagyszerű fotós témák lesznek!)
"A rossz idő nem akadály!"
Részletek!
A Túra a Bakonyi Gyilkos-tóhoz vezetett gyalogos túra!
Időpont: 2026. február 07. (szombat)
Találkozó időpontja: 09:30-10:00 óra között!
A túra indulásának időpontja: 10:00 óra
A túra várható befejezése: ~15 óra!
Találkozó helyszíne: Odvaskő megállóhely, parkoló (8301 sz. út)
GPS: 47.28341, 17.71094
Táv: 10 km (körtúra) | Teljes emelkedés: 250 m
Túra nehézsége: Közepesen nehéz túra!
MTSZ pontszám: 23
Utazás: Egyénileg!
Étkezés: Önellátás + tea az előnevezőknek!
II. rendezés!
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
Regisztráció!
A regisztráció határideje: 2026. február 03.
A regisztráció előnyei:
- Kedvezményt kapsz!
- Visszajelzést tudunk küldeni!
- Biztosan jut meleg tea! (Poharat hozzatok!)
Részvételi díj regisztráltaknak (utalás esetén): 1500.- Ft
Részvételi díj a helyszínen: 2000.- Ft
A túra 6 éves kor alatt, valamint az egyesület tagjainak és önkénteseinek ingyenes!
Kérjük a jelentkezőket, hogy kizárólag megfelelő egészségi állapotban vegyenek részt eseményeinken! A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt, betartva a természetjárás írott és íratlan szabályait. Ellátásáról önállóan gondoskodik, a túrának megfelelő ruházatban, lábbeliben vág neki. A túrára kutyával (az idevonatkozó szabályok betartásával) érkezőket is szeretettel várjuk! Minden túratársnak kellemes időtöltést kívánunk!
Szeretettel várunk!
Szervező: Gaja-völgy Egyesület
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36 20 5347076
Túravezető elérhetősége:
+36 (20) 6211648
Előző túra képei: 2025.
Iratkozzatok fel hírlevelünkre, hogy értesüljetek eseményeinkről!
| Hírlevél feliratkozás! |
Gaja-völgy Egyesület
gajavolgy.hu


